Saját bloglista

2012. augusztus 9., csütörtök

Július

Most pedig az elfoglaltságom végett megpróbálom a "lehetetlent" és az egész júliusomat egy bejegyzésbe összefoglalni. Bár mára már azt is megérteném ha senki nem olvasná a blogomat mivel nem írok igen gyakran... tényleg nagyon sajnálom, de ezek az utolsó hónapok még őrültebbek mint amilyenek az eddigiek voltak...
Szóval hol is kezdhetném megint... Nagyszerű heteket tudhatok magam mögött aminek nagyon örülök de egyben mèg jobban megnehezíti a közeli távozast :(
Csak helyezzétek magatokat kényelembe és készüljetek fel egy hosszú mesélésre... :P
Péntek- jùnius 29. reggel Anikóval indultunk a vonatàllomásra mivel ő is ugyanazon a napon ment haza látogatóba (mivel hosszabbít) mint amelyiken a testvérem jött. De ez jól is jött ki mind a kettőnknek mivel először is nem tudtuk annyira az utat a reptérre sem és hát ketten azért könnyebb rájönni, másodszor pedig jó tàmaszai voltunk egymásnak a nagy izgalomban :D Az út elégg hosszú volt (vonatozás több mint 1 óráig NY-ba aztán meg majd 1 óra metrózás pff) de azért sikeresen megérkeztünk aztán Anikó egyenest be is csekkolt és vártunk a testvéremre. A gèpe időben landolt ám majd 3 órát várt szegénykèm a vámnàl :/ Mivel az ő gépével egyszerre 2 másik gép is landolt... és hát mondanom sem kell az egyik kínából jött (hát azok meg annyian voltak mint a hangyák szó szerint :D) Én meg hát már annyira vártam őt, kezemben a nagy felirattal - Üdvözöllek az USA-ban Tomi :) De aztán csak megérkezett a drága tesvérkém.. jajj annyira örültem neki, hogy láthatom őt 10 hónap után :)) Ezt követően egyenesen indultunk is vissza... megint majd 2 órás utazás- metró, vonat aztán míg ide haza értünk már olyan este 9 óra volt. Szegény testvérem már hulla fáradt volt eddigre úgyhogy csak  villám gyorsan körbemutattam neki a házat, vacsiztunk, zuhi és dőltünk is az ágyba. Másnap olyan délelőtt 10 körül kelhettünk mivel 11-re jöttek a csajok értünk és mentünk Atlantic Citybe :) Nem fogom most sajnos annyira részletezni minden napunkat úgyhogy csak pontokba leírom melyik nap mit csináltunk és hol voltunk nagyjából ;)
Szombat- Atlantic City




 


Vasárnap- New York- Yankees game + városnézés, Times Square

 

  


    


Hétfő- kis pihizés aztán elmentünk bevásárolni (mivel a család nem volt itthon kaja sem igazán pff...) aztán délután meg bementünk Princetonba- ott is körbemutattam neki mindent és este pedig a baseball pályán volt tüzijáték (már előre Július 4-re) szóval azt mentünk el megnézni :)

  

   

  

  









Kedd- körbesétáltunk Lawrenceville-ben aztán este meg elmentünk a konditerembe... igen ezt sem lehetett kihagyni hiszen meg kellett neki mutatnom, hogy hol töltöm a szokásos hétköznap estéimet :D Én elmentem Zumbára aztán ő meg felfedezte az összes gépet meg súlyzókat stb. hehe...




Szerda- azaz Július 4. - ugyebár ez Amerika függetlenség napja úgyhogy hát ha már egyszer itt vagyunk az USA-ban mi is megünnepeltük :D Elmentünk Philadelphiába a tüzijátékra. De ne is mondjátok eléggé hosszú este volt ez is... vagyis nap.. mivel mi már délután elindultunk aztán a kocsit valami 30 perc sétára parkoltunk a tüzijáték helyszínétől aztán mire beértünk a városba csak körbesétáltunk a tömegen meg gyorsan vettünk valamit enni és visszamentünk a koncerteket nézni a nagy kivetítőkről. Döglesztően meleg volt, meg persze rengeteg ember is .. csak leültünk valahova a földre de az aszfalt is rettenetesen meleg volt még így estére is... :/ Szóval tényleg csak megvártuk a tüzijátékot ami gyönyörű volt tényleg meg megérte megnézni.... csak aztán mire visszasétáltunk a kocsihoz hullák voltunk. A végén meg alig bírtunk kitalálni Phillyből mivel pár utca le volt zárva pff... Nah de mindegy túléltük és azért jó volt! :)














Csütörtök- nah hát ez a nap csak ilyen relaxálós volt teljesen. Elmentünk Nastjához pancsolni egyet mivel neki sem voltak otthon a host szülei és van medencéjük kint :) Húú hát mondanom sem kell, hogy nagyon szuper volt. Meg még trambulinon is ugráltunk (igen mint a gyerekek úgy!!! :D) mert van nekik olyan hatalmas nagy :D Aztán este meg csak elmentünk együtt vacsizni és időben le is feküdtünk mivel péntekre nagyon sok minden volt betervezve.








Péntek- New York City- már valami reggel 6-kor keltünk mivel időben be akartam menni a Citybe a Szabadság szobor végett. Mindenki azt mondta, hogy oda időben kell oda menni mert amúgy órákig ott állhatsz a sorban... hát nekünk aztán szerencsénk volt, még időben odaértünk és alig kellett várnunk :) Ez után elsétáltunk a 9/11 megemlékezés emlékhelyéhez aztán innen a Wall Streetre onnan pedig ki a Brooklyn Bridgehez és innen mentünk metróval egészen fel a Central Parkba ahonnan pedig végig lesétáltunk a 5th Avenuen (5. sugárút) aztán meg már nem is tudom Rockefeller Centerhez meg ami még ott útba esett... és végig sétáltunk egészen az Empire State Buildinghez ahova fel is mentünk :) Szerintem nem is kell mondanom, hogy milyen lélegzetelállító kilátás volt onnan a városra... a képek majd beszélnek is helyettem... Ez után még elmentünk egy kis szuvenír vásárlásra aztán legutoljára meg elmentünk a Times Squarre. Csak valami éjfél körül értünk haza.. nagyon jó nap volt, nagyon sok mindent láttunk de az biztos, hogy még egyszer ennyi mindent nem csinálnék egy nap!! Rettenetesen el voltunk fáradva! De hát szerettem volna minél többet megmutatni a testvéremnek New Yorkból ami azt hiszem végülis sikerült is.. :)














































Szombat- szerintem valamikor csak délután keltünk aztán elmentünk még a bevásárló központba pár dolgot venni meg körülnézni aztán estére meg rendeltünk pizzát és csak pihentünk meg filmeztünk... meg persze én pakoltam is eközben :D :/ ! 
Mellesleg a host családom nem volt itthon egész héten szóval ez nagyon szuper is volt mivel miénk volt az egész ház meg minden... szabadsááág hehe :)))
Vasárnap- olyan 10 körül indulhattunk itthonról aztán megint a hosszú utazás egészen a reptérig... Szerencsére haza tudtam küldeni a testvéremmel egy nagy bőröndömet ami tele volt a téli cuccaimmal meg még sok minden mással :D Szóval minden rendben ment... leadtuk a csomagokat aztán még volt egy kis időnk ebédelni és röviden miután ezt befejeztük meg már ment is a testvérem a kapuhoz. Hát mit mondjak egy jó párszor már elbúcsúztam otthonról, meg már több mint 2 éve így távol vagyok a családomtól, utazgatok meg minden de valahogy még soha nem volt ennyire nehéz a búcsúzkodás :( Lehet azért mert eddig mindig én voltam az aki elment és otthagyta a többieket most meg engem hagytak itt... jajj az egész napom olyan szomorkás volt aztán :( Nem is tudtam itthon maradni amint hazaértem New Yorkból mentem is ki a csajokkal kicsit vigasztalódni...
Ez után vissza a valóságba -hétfő azaz július 9. a host anyuka akkor ment vissza először dolgozni majd 2 hónap után... jajj az első napok nagyon fárasztóak voltak olyan elfoglalt hét után. Azon a hétvégén meg szombaton elmentünk New Yorkba partyzni kicsit Elianával, Susannal, Nastjával meg egy másik új kolumbiai lánnyal :) Kicsit nehezen indult az este de azért mi jól elvoltunk. :)) 


Másnap reggel 7 körül érhettünk haza aztán szinte ahogy felkeltem mentem is a Susannhoz mivel neki meg aznap volt a szülinapja és csak meghívott pár csajt magához. Hárman mentünk hozzá aztán meg később még Eliana is csatlakozott. Szakadt az eső úgyhogy csak bent ültünk de olyan jó volt olyan hosszasan elcsevegni meg képeket mutogattunk egymásnak meg minden :) Hát igen ilyenkor jöttünk rá, hogy ilyet többször is kellett volna csinálnunk már ezelőtt is.... délután 4-től kb. egészen este 10-ig ott voltunk nála :D 



A következő héten kedden azaz július 17-én pedig végleg elbúcsúztunk Elianától :( bementünk Princetonba a kedvenc fagyizónkba ahova még anno Eli vitt el engem először. Olyan szomorú voltam... bár sokáig nem lógtunk annyit együtt vele de az elején ő volt az első aki nagyon sok mindent bemutatott nekem meg segített meg aztán így az utolsó hónapokban is elég sokat találkoztam vele... Nehéz a búcsúzás de hát ez van sajnos... de remélem egy nap majd meg fogjuk tudni látogatni egymást :) Amúgy ő még marad az USA-ban csak családot váltott Baltimore mellé ment... és Susann meg Nastja csinált neki egy ilyen vicces túlélő szettet a következő évéhez :D Azon a hétvégén szombaton csak kimentünk vacsorázni Princetonba Susannal meg az új kolumbiai lánnyal aztán meg kiültünk a szökőkúthoz ... utoljára :/ Vasárnap pedig Anikó születésnapja volt de nem akart semmi különlegeset csinálni úgyhogy csak este elmentünk a moziba :) Jajj, imádom ezeket a mozis estéket itt Amerikában!!! És képzeljétek csak mi voltunk ketten a filmen :D nagyon szuper volt!! :) 
Talán mást nem is csináltam azon a héten/hétvégén mivel közben már ezerrel készültem a következő heti vizsgámra... Ami július 26-án azaz csütötöki napon volt. Elég korán reggel már indultam New Yorkba aztán olyan 9 körül már kezdtem is a vizsgákat... és délután 4-kor végeztem csak pff... ezt mind lehúztam olyan kb. 10-15 perces szünetekkel csak... Mindössze hárman csináltuk ezt az egész tesztet most, szóval két svéd lánnyal voltam együtt akik nagyon aranyosak voltak. A teszt eléggé nehéz volt... de reménykedem benne, hogy valahogy azért átcsusszantam... majd csak szeptemberben (már otthon) fogom megtudni az eredményeket. Szóval szorítsatok nekem még!!!!! Aztán a csütörtök helyett meg pénteken dolgoztam... A hétvégén nem is csináltam nagyon semmit csak kicsit relaxáltam... mert előtte tényleg éjfélekig fent voltam és tanultam mivel napközben a gyerekektől semmi időm ugyebár. Azt hiszem pénteken csak elmentem a Suannhoz ami az utolsó ilyen összeülős péntek esténk volt :( Ő meg másnap ment felszedni a barátját a reptérről akivel mentek az utazós hónapra. Aztán eljöttek hozzám is vasárnap egy kicsit beszélgetni. Én vittem őket a reptérre kedden éjjel azaz az már augusztus 1. volt Philadelphiába. Hát ez eléggé nagy szívesség volt amit megcsináltam nekik mivel éjjel 3-kor el kellett mennem a Susannékhoz aztán onnan meg az ő kocsijával levezetni Philadelphiába és vissza meg egyedül kellett megtennem ugyanezt az utazt :S Hát kicsit tartottam tőle mit mondjak, de szerencsére minden rendben ment az úton... sikeresen kitetttem őket a reptéren majd haza is sikeresen visszaértem és időben. Sokat nem mondhatnám, hogy aludtam aznap de sebaj... túléltem.... Tőle volt talán a legnehezebb elköszönni a csajok közül mivel ő áll a legközelebb hozzám :( De sebaj vele biztos, hogy tartani fogjuk a kapcsolatot és meglátogatjuk egymást.. attól nem félek, hisz Németország tök közel van hozzánk nemde :D (én már mindent amerikai távban nézek :D) Nem tudom, hogy ez végett e de valahogy az egész hetem olyan fárasztónak tűnt... Szóval már a múlt hétnél vagyok.... ez történt kedd éjjel aztán pénteken meg elmentem meglátogatni Lisát akivel majd megyek az utazós hónapomra. Megbeszéltünk nagyjából mindent, mi hogy lesz.. meg kinyomtattuk a repjegyünket, papírokat remélhetőleg mindent ami fog kelleni. Aztán meg valahogy csak ottragadtam nála és mondta, hogy menjek ki velük kicsit bulizni... hát csak New Hope-ig jutottunk ami itt van nem messze egy kis városka de ez már Pennsylvania államban van... Hát elvoltunk de mit mondjak... ők eléggé őrült party csajok és volt egy pár pont amikor azt mondtam magamnak, hogy talán nem kellett volna eljönnöm velük :D :D de mindegy ugyebár már az utolsó hétvégém volt... Szombaton pedig bementem New Yorkba... igen ide is utoljára :( Találkoztam Vivivel gyorsan mivel ő meg ment a hugáért a reptérre én meg csak ezt követően elmentem becserkészni az utolsó szuveníreket (ugyebár ezt is az utolsó pillanatra kellett hagynom :D) meg aztán még körbesétáltam magamnak nyugiban a Times Squaren :) Mindig is be akartam menni egyedül New Yorkba és felfedezni pár helyet csak úgy egymagamban... de hát ez sajnos soha nem jött össze.. most is csak ilyen rövidke formában de nagyon élveztem ezt is :) Este meg amint hazaértem valahogy rámjött a pakolhatnék... már éreztem, hogy milyen közel vannak a dolgok :/ Másnap meg megvolt az ébresztőm is... a host apuka személyében :D Hát ez vicces kis sztori volt az biztos hehe... Szóval az úgy volt, hogy olyan 2 hete kivittem Annat (német Au Pair lány és ő is itt lakik Lawrencevilleben) a vonatállomásra mivel ő is ment Kaliforniába az utazására és ugyanarra a túrára amire majd én is fogok menni :) Akkor még mondta is, hogy majd fel e fogom tudni őt szedni az állomásról megint ha jön vissza... mondom okés persze. Nah igen ám csakhogy ő nekem nem is jelentkezett aztán... és hát nekem meg az alagsorban van a szobám és nincs hálózatom a telefonomon hacsak fel nem teszem a kis ablakomba :D és hát nekem meg persze hogy az asztalomon volt a telefonom pont akkor... Szóval Anna meg hívott ide a vezetékesre olyan reggel 9 felé... és hát a host apuka vette fel a telefont aztán rohant le hozzám, hogy odaadja nekem... persze én meg még nagyban aludtam (vasárnap reggel 9-kor... nanááá :D). Szóval hallom, hogy valaki Lilla, Lilla... mondom igen, mi van?? még alszom :D erre meg a host apukám benyit és azt mondja, hogy telefonom van... Mondom nekem? Mi? Ki? Hmm... mi van??? :D Aztán mondja, hogy Anna...jajj mondom aham okés aztán mondja, hogy bocsika hogy ide hív de írt nekem sms-t meg próbált hívni is és nem tudott elérni... hmm nah mondom fantasztikus.. és hogy kb. 10 percen belül ott lesz az állomáson akkor fel e tudnám őt szedni... pff mondom okés persze. 5 perc alatt kb. összekaptam magam... 10 perc az autópályán míg odaérek... szóval kicsit várt rám :D De tök jó volt mivel elmesélt mindent a túráról meg ellátott néhány jó tanáccsal :) Csak jókat mondott az egészről szóval remélem nekünk is minden okés lesz. Aztán ez után meg csak elmentem még megvenni az utolsó dolgokat, búcsú ajándékokat stb.. itthon meg csak becsomagoltam, köszönő kártyákat írogattam meg pakolgattam... Hétfőn este elmentünk egy étterembe a host családommal a búcsú vacsorámra :( nagyon édesek voltak meg a gyerekek is és nagyon nehéz lesz őket itthagyni az biztos!!! :) Kaptam tőlük ilyen könyvet amit ők csináltak... végülis album mivel tele van képekkel az egész évemről szétosztva minden hónapra :) jajj, nagyon aranyos és anniyra örültem neki mivel ez egy nagyon szép emlék! :) A hetemet amúgy többségében pakolással töltöttem... hétfőn, kedden pakolás, takarítás, rakodás mivel kedden délután meg jött vissza Nina a volt Au Pair lány :) Igen, tudom meglepő... de most ő lesz itt kb. 2 hónapig és kisegíti a host családomat mivel a host anyuka terhes ha eddig még nem említettem volna :))) Azt hiszem nem is mivel egyszerre derült ki a betegsége meg az is, hogy terhes szóval sokáig nem tudták, hogy mi lesz a babával... de szerencsére minden rendben ment úgyhoy a babuci kb. szeptember végén fog megszületni és a két fiú mellé végre lesz egy kislányuk :))) Ez után a host anyuka meg minimum olyan fél évre itthon marad úgyhogy nem lesz most szükségük új Au Pairre csak majd jövő január-februártól. A Ninától meg nagyon aranyos, hogy így feláldozza a nyári szabad idejét és kisegíti őket :) El sem hiszem, hogy ő itt van hehe... minden annyira furcsa.. úgy emlékszem rá mintha tegnap ment volna el... meg mindenre. Most meg ugyanaz a helyzet van csak fel vagyunk cserélődve.. most én vagyok az aki felköltözött a sok cuccával a vendégszobába aztán meg megy el az utazós hónapjára, majd haza... épp úgy ahogy ez vele is így történt pontosan egy évvel ezelőtt :D El sem hiszem, hogy az évemnek vége... mégcsak belegondolni is hihetetlen!!! Most péneteken délután meg  már megyek is Kaliforniába....áááááá :)) Egyszerűen hihetetlen, hogy hogyan repülnek a napok... talán most meg még jobban mint eddig... meg még több a tennivaló...
Nah de azt hiszem mindent le is írtam nagyjából ami velem történt júliusban egészen így augusztus elejéig... ;) Bocsánat még egyszer, hogy ilyen sokáig nem írtam (meg azt is, hogy ez a bejegyzés ilyen hosszúra sikeredett :/) de tényleg nem bírtam az iramot a dolgokkal... és nem akartam csak olyan össze-vissza bejegyzéseket írni meg minden :S Legközelebb aztán már csak nagy valószínűséggel otthonról jelentkezem és beszámolok nektek az egész utazásomról (remélhetőleg már részletesebben :D) ;)


Szép hetet mindenkinek!

Millió puszi,


Lilla :)